Aki nem ismer lehetetlent



A házunknak, ahol jól éltünk akkor 11éve, megteltek az alagsori helyiségei vízzel. Sajnos ez a mai napig is ott van, mert nagyon nehéz megoldani a víz elvezetését az állam segítsége nélkül. Párom, Imi, a fiúkkal együtt a gáton dolgozott 2010. nyarán és őszén, de víz csak ömlött és ömlött. 2011. február 15-én riasztást kaptam , hogy Imit elvitte a rohammentő és küzdenek az életéért! Egy furfangos betegség , egy baktériumtörzshöz tartozó legionella kórokozó támadta meg az akkor 48 éves testét. Sokat, éjt - nappallá téve küzdöttünk , de közben kapott egy sztrókot is, így 2 Ft-ot nem adtak az orvosok az életéért. Én és barátaim 12-en imádkoztunk érte rengeteget  Az ima segített, mert fél év intézményi gyógykezelés után haza jöhetett , de 80 % -os fogyatékos lett. Akkor még nem tudtam, de az igazi küzdelem még csak akkor kezdődött. Orvostól ki be, szanatóriumok , kórházak , magánorvosok , természetgyógyászok sorát jártuk , volt Pécsen agyműtéte, de járása egyre ingatagabb , bizonytalanabb lett. Én férfiasan , derekasan álltam a sarat mellette. Enyém volt a nagy ház kívül - belül , fűnyírással 1300 m2-en,  kerttel , fákkal , fahordással együtt. Közben az anyagi létezést is csak én tudtam előteremteni. Üzletkötőként dolgoztam egy győri - cégnél , ahol szintén a maximumot követelték Tőlem. Erre azért voltam kénytelen , mert itt úgy osztottam be az időmet , ahogy illett az orvosi ellátáshoz. Valamivel talán többet kerestem , mint egy segédmunkás bárhol. Ez tartott 2014. november 25-ig . Akkor a cég is bekeményített , mindig többet követelt, de az emberek , a negatív hírek hallatán egyre zárkózottabbak lettek. Úgy éreztem azonnal abba kell hagynom , mert süllyedt az anyagi biztonságunk hajója. Ezt nem hagyhattam, ezért beáldozva magam , az utolsó ötvenezremből beiratkoztam egy német tanfolyamra. 2- 3 hétig tanultam , amikor közvetítő által Ausztriában próbáltuk meg a barátnőmmel . Egy szállodába mentünk takarítani , ahol soha nem látott módon megaláztak és földbe döngöltek minket. Jó , hogy ketten voltunk , így egymásba kapaszkodva túléltük az 5 napot és alig vártuk , hogy hazaérjünk!  Ezután jöttek az ünnepek , karácsony közeledett. Ebben az időben Imire a nagylánya, Betti vigyázott , aki sokat segített nekem a későbbiekben. Én elengedtem az egész anyagi rossz helyzetünket , mert nem is volt mit csinálnom . Készültem az ünnepekre . Újév első napján hívott Betti , hogy lehetőség van kijönni Izraelbe és 3 napig dolgozott azon, mire a csoporttal felvette a kapcsolatot és megtalálta a helyes utat . Moshéval találkoztam Pesten januárban, aki közölte , hogy kb 3 hónap a legrövidebb kikerülési idő és , hogy mennyi pénzbe kerül . Elkezdtem összeszedegetni a papírjaimat , de , hogy honnan lesz meg az 1800 dollár, fogalmam sem volt. Nagyon segítettek az égiek , mert akkor az is kiderült , hogy ez az életutam . Hosszúnak tűnt a 3 hónap , nem is mindig hittem el , hogy sikerülni fog , bár nagyon szerettem volna . Persze , addig is élnünk kellett valamiből , így hát elhelyezkedtem egy étterem fekete mosogatójában . Talán többen is ismeritek mi az a fekete mosogató.. Napi 8 órán keresztül megállás nélkül 40 - 50 literes edények emelgetése és mosogatása beleégve , ételmaradékokkal tele , ezek tisztítása . Esténként , amikor haza értem, Imi már várt , mert tudta , hogy mindennap viszek neki finom édességet is . Nekem csak arra volt erőm , hogy beessek az ágyba , de sajgott minden porcikám a fáradtságtól . Sikerült is leadnom 13 kg-ot ebben a három hónapban . Éreztetek már kiüresedést , amikor mindent feladsz az Égieknek és úgy érzed , ha nem történik valami Égi csoda akkor belehalsz? Azt hiszem , hogy itt volt az a pont , amikor elveszítettem az önkontrollt és csak imádkozni. Imit elvitte a lánya magához , ami azért volt jó , mert bepótolták azt , ami az életükben kimaradt. Eljött az utazásom ideje: 2015. április 06-án Húsvét hétfőn. Nem az a nap volt a szülinapom , de húsvét hétfőn születtem. Eljöttem Izraelbe újjászületni . Ideértem Haifára Miklós Bácsihoz és mintha hazajöttem volna . Az első 3 hónapban átaludtam a délutáni két órákat és éjjel 9 órákat is. Majd szépen elkezdtem talpra állni és visszafizetni hónapról - hónapra a nem kevés adósságot , amit egy pár hónap alatt összehoztunk. Most már látom az alagút végét , de tényleg elment egy évem erre. Imit 2016 április 21-én, majdnem 53 éves korában eltemettem. Meglett, amit nagyon kért: hogy találkozhasson a szeretteivel az Ég Színpadán. 

 

Erika